2010. szeptember 26., vasárnap

Szavazólapok nyomtatása


MTI

Megkezdik hétfőn az önkormányzati és kisebbségi választásra a szavazólapok kiszállítását az Állami Nyomdából; a dokumentumok és más szavazási kellékek a tervek szerint csütörtök délig mindenhova megérkeznek.
Az Állami Nyomdában a főváros és tíz megye szavazólapjait nyomtatták, körülbelül 5800 féléből összesen körülbelül 17 millió darabot. A többi kilenc megye (Baranya, Békés, Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém) maga végezte a szavazólapok nyomtatását. Ez utóbbiakat 130 tonnányi, szintén az Állami Nyomdában készített és biztonsági jelekkel ellátott papírra nyomják, vagyis minden szavazólap ugyanazokat a biztonsági elemeket tartalmazza, függetlenül attól, hol nyomtatták rá a jelöltek nevét.
Az októberi önkormányzati választásokra több mint tízezerféle szavazólapot kellett készíteni: polgármester-jelöltit, a tízezer lakos alatti településeken úgynevezett egyéni listás szavazólapokat, a tízezernél nagyobb településeken egyéni listás szavazólapokat, valamint megyei listás szavazólapokat, fővárosi listás szavazólapokat és főpolgármester-jelöltek szavazólapját.
Az Állami Nyomdában 72 tonna papír felhasználásával készítették a 17 millió szavazólapot. Emellett a nyomda készítette az összes szavazókör jegyzőkönyvét és a szavazólapokhoz  borítékokat. Ezeket és a többi választási kelléket hétfőtől szállítják ki a megyeszékhelyekre, illetve a helyi elosztó központokba.Az önkormányzati választáson mintegy 8,2 millió, választásra jogosult ember szavazhat - öszesen 30 millió szavazólapon. A megyei jogú városokban élők két szavazólapot kapnak, minden más településen hármat, a fővárosban pedig - a főpolgármester-választás miatt - négyet.
A szavazóköri dokumentumokat és kellékeket szavazóköri bontásban, 12 367 felé csomagolják, és így juttatják el a szavazókörökbe. Ehhez 19 539 dobozt használnak fel, amelyek - ha egymás mellé tennék őket - Kőbányától, a nyomdától Óbudáig érne.A szavazólapok és borítékok mellett a kiszállítanak további 124 kilométer (vagyis a Budapest-Győr távolságnak megfelelő hosszúságú) nemzetiszínű szalagot (ezzel zárják le az urnákat) és 124 ezer tollat.
 A szavazókörökben a szavazatszámláló bizottság tagjai csak a hivatalos tollat használhatják, és a fülkékben is elhelyeznek egy-egy tollat a voksoláshoz, de a választók akár a sajátjukat is használhatják.A szavazólapokat többféle biztonsági jellel is ellátják, így például mikroírással és UV-festékkel, a biztonsági jelek az idén először a szavazólap hátoldalán lesznek. Az UV-festék egyebek mellett a választás évét, 2010-et mutatja az UV-lámpa alatt.

Plakát

A plakátjaimat szisztematikusan tépkedőknek üzenem, hogy ha lehet, akkor legalább ne dobálják szét a papírt.
Esetleg, ha előre jelzik, akkor a plakát készítésére fordított összeget szívesen nekik adom, hogy iskoláikat befejezve Ők is aktív részesei lehessenek a társadalomnak. Vagy vehetnek belőle buszjegyet illetve vonatjegyet és a környező településeket meglátogatva, a megfelelő következtetéseket levonva újraértékelhetik városunk helyzetét.

Jobbikosok kizárva(hiszen nem valószinű, hogy a Fideszes plakátok fent maradnának), de akkor ki lehetett...?

2010. szeptember 15., szerda

Választási kedv

Már csak 17 nap van október 3-ig, de nagy a csend... Az emberek választási kedve még nem éppen mondható ideálisnak. Mi lehet ennek az oka? Miért közömbösek sokan a saját környezetükben történő dolgokra?

Sok helyen hallom, hogy "úgyis az nyer akit ők akarnak, már meg van beszélve". De kik azok az Ők? Kivel van megbeszélve? Csak azokon az ócsai embereken múlik, akik elmennek szavazni! Ezt inkább mégis módosítom: meg azokon is, akik otthon maradnak! A távol maradók a jelenlegi állapotokra és városvezetésre szavaznak akaratlanul...

"Úgyis a Fideszesek nyernek!" Ezt is hallani több lakostól.
Az ország valóban narancssárgában fest manapság, nincs iz ezzel semmi baj, de helyi szinten mégis végig kellene gondolni, hogy milyen nevekkel, milyen jelöltekkel rukkolt elő a kormánypárt. Végig kell gondolni, hogy a választható Fideszes nevek közül ki volt eddig is a testületben és ez idő alatt milyen munkát végzett. A most induló 8 Fideszes képviselőjelölt közül 5-en eddig is tagjai voltak a városvezetésnek... Félreértés ne essék, nem a Fidesszel van a baj...

2010. szeptember 12., vasárnap

Dabas régió

Új honlap indult a http://dabasregio.hu/ címen. Ezt írja róla a főszerkesztő:

A “Dabasrégió” Online Hírportál naprakész, friss és informatív tájékoztatással szeretné pótolni azt a hiányt, amelyet a térség mintegy 40 településének
el kell szenvednie. Nincs olyan internetes oldal, amely összefogná a környék városait és falvait, amely egyszerre
szórakoztatja és informálja olvasóit. Ezen szeretnénk változtatni a http://www.dabasregio.hu oldal létrehozásával.

2010. szeptember 8., szerda

Egy vélemény...


A minap beszélgettem egy népszerű internetes játékban egy fiatalemberrel (47 éves), a nicknevét  több mint egy éve ismerem, de csak most derült ki, hogy 1992 és 1998 között ő is Ócsán lakott... ezt így említi: " Az alvégen, a Kertész utcában laktam egy nagy parasztház egyik felét vettük meg. A Rák Laciék üzlete után a második ház hátsó részében.
A nagy gyermekeim ott jártak még oviba, mi több, a fiam az iskolát is még ott kezdte, de az első év végén fel kellett költöznünk Pestre, mikor egyedül maradtam a gyerekekkel."
Szóba kerültek az önkormányzati választások, elmondtam neki a terveimet és a jelölésemet, ismertettem az esélyeket, miszerint a jelenlegi Fideszes alpolgármester a poszt első számú várományosa! 12 éve nem lakik már itt, de ha megengeditek bemásolom a reagálását...  Távol álljon tőlem, hogy bárkit is kritizáljak jelen helyzetben, a szereplők ismerete nélkül írta ezt nekem:
"A baj az, hogy narancs színekben a legostobább, legtunyább ember is lehet polgármester, vagy Országgyűlési Képviselő mostanság.
Ez pedig a FIDESZ felelőssége, ha nem válogatják meg azokat a személyeket elég alaposan, akik a nevükben indulnak.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a többi pártban ne ülnének semmire való alakok, de az ország jelenleg éppen narancsba borult.

Ócsa a szememben egyébként nem város, csak egy kinevezett falu, mint az új városaink nagyon jelentős része.
Nulla funkció, nulla fejlődés, nulla lehetőség, minimális humán kapacitás, helyi kiskirályok, torzsalkodás a kakasok között a szemétdombért. Nagyjából ez a képlet ezekben a városnak titulált falvakban.
Legjobb példa talán Szigetszentmiklós, ahol hihetetlen népesség robbanás következett be az agglomerációs migráció okán. Tízről harminc ezerre ugrott a népesség, a hivatal, a testület pedig egy-két kivételtől eltekintve ugyanabban az álmos falusias rendszerben működik, mint korábban, az új lakosokat nem tekintik egyenrangúnak, a fejlesztéseket kicsinyességből, hagyományos lustaságból és ostobaságból elodázzák."

2010. szeptember 5., vasárnap

Köszönet

Köszönetemet szeretném kifejezni mindazon embereknek, akik segítettek abban, hogy polgármester-jelölt lehetek Ócsán!

Már csak szűk egy hónap van az október 3-i választásokig, remélem ez elegendő idő ahhoz, hogy minél több emberhez eljussak és megismertessem magam, valamint az elképzeléseimet.
Továbbra is számítok minden változást sürgető ócsai lakosra!

Ócsa Város Polgármester- és Képviselőjelöltjei 2010


Polgármester jelöltek:
Bukodi Károly
Dönti Károly
Magyar Péter
Suller László
Török László

Képviselő jelöltek:
Dr. Ács László
Antalicz Gabriella
Balázs Zsolt
Balázsi Anikó
Bukodi Jánosné
Bukodi Károly Zoltán
Buza Ernő
Csécsei Balázs
Csupor László
Dönti Károly
Dr. Gallai Zoltán
Gönci György
Greksa László
Gudmon Ferenc
Hajdu Antal Tamás
Hajdu Kálmán
Horváth Tamás Ferenc
Inczeffy Szabolcs Zsombor
Jenei Sándor
Kardos Zoltán
Kerepeczki Ferenc
Lugosi János
Magyar Péter
Marosi Gábor
Máténé Virág Rita Valéria
Miklós Imre
Mrázné Gáspár Mária Tünde
Nagy Zsuzsanna
Radics József
Tóth Ferenc
Török László
Ullmann Márta
Varga Gergely

Kisebbségi  jelöltek:
Balogh Artur
Gargya Nikolett
Jóni József
Jóni Józsefné
Kovács Mária
Kovács Tibor
Kovács Tiborné
Sándor István
Szitai Gyuláné