2011. február 12., szombat

Az Ócsai Kisbíró szerkesztőinek kérése

Az alábbi e-mail másolatot az Ócsai Kisbíró szerkesztőinek kérésére teszem közzé.
 Lehet, hogy félre érthető voltam, de nem a lap költségeit kritizáltam egy írásomban sem. Nem tartom magasnak ezt az árat, a számszerűsítés csak tájékoztató jelleggel történt. Ezt többször, több helyen is próbáltam kihangsúlyozni, nem érzem úgy, hogy félre vezettem volna bárkit is. Természetesen, ha ezzel a kérdés rendeződik, szívesen teszem közzé az e-mail teljes tartalmát (kivéve persze a szerkesztő hölgyek telefonszámát). És bár tudom nem lényeges, de a szerződésben 419.175 forint szerepel. 700 forinton nem veszünk össze, de tényleg így van számszerűsítve, ha csak nem időközben módosítottak rajta.


Kedves Péter!
Köszönjük észrevételét az Ócsai Kisbíró új számával kapcsolatban. 
Nem szeretnénk semmilyen szakmai vitába bonyolódni Önnel, ezért kérem nézze el nekünk, hogy nem reagálunk a levelében írtakra.
Ami miatt mégis írunk Önnek, az a következő: Ön a blogjában ezt írja: „Ennyi. Igazából nem is tudom, hogy mivel fogják még kitölteni a maradék oldalakat, hiszen elvileg 16 oldalban állapodtak meg, azért jár a havi 419.175 forint.”
A 419.875 forint valójában a lap havi előállítási költsége. 
Tételesen felsorolnám Önnek, miből tevődik össze ez az összeg:
-          Szerkesztői díj: Bruttó 120.000 forint (ezt a kolléganőmmel ketten kapjuk);
-          Terjesztési díj: Bruttó 25.000 forint;
-          Nyomdai költségek (papír, nyomtatás, tördelés): Bruttó 274.875 forint.
Összesen: 419.875 forint.

Véleményünk szerint illene a blog olvasóit pontosan tájékoztatnia arról, hogy valójában a 419.875 forintos költség pontosan mit is takar, mert úgy érezzük, hogy abban az olvasatban, ahogyan Ön azt blogjában megjelentette, úgy tűnhet, mintha csak a mi tiszteletdíjunkat tartalmazná a már említett összeg.

Köszönjük szépen!

Tisztelettel:
Fülöp Krisztina, Moldován Ágnes
szerkesztők



2011. február 5., szombat

Megjött a Kisbíró! Megint csalódás...

Megjött a Kisbíró. A címlap katasztrófa, majd egy éves kihagyás után engem nem az érdekel, kik szerkesztik az újságot, hanem hogy mit írnak le benne. Semmit. Pontosan ugyanolyan a szisztéma, mint az előzőek voltak, ugyanaz a téma, híreket nem találunk benne, ferdítés, mellébeszélés.
 A testületi ülésről készült beszámoló rövid és érdekes módon a kényes témák megint el lettek hallgatva. Nincs szó a Kormányhivatal álláspontjáról, nincs szó a kifizetendő 6.5 millióról pedig kedves szerkesztő hölgyek Önök ezt is hallhatták az ülésen.
 A polgármesteri interjú szintén mellébeszélés. A cikk címe: "Ha valami még nincs, nem jelenti azt, hogy nem is lesz!" Erre pedig lenyilatkozza a Bukodi: "Sajnos azt kell mondanom, amire eddig nem jutott pénz, arra ezután sem igen fog."
 Most akkor mi van? Lesz, nem lesz?
Aztán jön a sajnáltatás, néphülyítés: azért vezették be a kommunális adót, mert továbbra is fent akarják tartani a hatosztályos gimnáziumot, a fizikoterápiát, de még a közvilágítás(!) illetve a kistérségi tagdíj befizetése is 7 számjegyű összeg. Máshol nem? Máshol nincs közvilágítás meg kistérségi tagdíj? A laptopvásárlás is 7 számjegyű összeg volt a városnak, sőt a két polgármester illetményén is egy évben(ha csak a minimumot veszik fel, nem a maximumot) 7 számjegyű összeget lehetne spórolni(!), sőt a 4 év alatt ez már 8 számjegyű összeggé duzzad fel.
 Nem véletlenül a kötvénykibocsátás utáni törlesztést kell elkezdeni hamarosan? Nem azért kell a kommunális adó? Dehogynem…

Na ez a másik kiborító mondat: „A kerékpárutak fejlesztésével kapcsolatban azonban nem úgy alakult a helyzet, ahogyan azt vártuk. A közép-magyarországi régiót kizárták a pályázók köréből.” Ezt a képmutatást. Fogalmuk sem volt a pályázati lehetőségről, amikor felhívtuk rá a figyelmet, akkor utánanéztek és örömmel nyugtázták, hogy a mi régiónkat kizárták. Na de mikor? 2008 óta nyitott volt a pályázat, csak 2010-ben zártak ki! Akkor Önök nem voltak települési képviselők? Illetve a polgármester úr nem alpolgármester volt éppen?

„Folytatjuk a harcot a vasúti átjárók biztonságosabbá tételéért is.” Milyen harcot, szócsatát? Talán meg kellene építeni a vasúthoz vezető járdákat, ami kötelezné a MÁV-ot az intézkedésre nem?

Na meg itt van a „mi” Szűcs Lajosunk. Pest Megyei Önkormányzat elnöke, Országgyűlési képviselő, az Országgyűlés jegyzője, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, a Pest Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke. Remélem nem hagytam ki semmit. Szóval fontos ember szó mi szó. Erre képes egy ilyen interjút adni? Egy humorista mondata jut róla eszembe a demagógiáról: „valaki, aki olyan tanokat hirdet, amikről tudja, hogy hamisak, olyan embereknek, akikről tudja, hogy idióták.”

És még egy kérdés: az újság reklámbevételeit mire fordítják? Ha jól emlékszem az van a szerződésben, hogy a hirdetési bevételről a megbízott külön nyilvántartást vezet és az így befolyt bevételeket a megbízóval egyeztetve a lapra, vagy a megbízó által megjelölt célra fordítja. Mire fordítjuk és mennyi ez az összeg?