2012. február 19., vasárnap

Nekem benőtt a fejem lágya...

Nem sok időm van mostanában blogolni. Kicsit sajnálom is, hiszen számomra mindig a legkedveltebb netes megjelenési forma volt, és ez mára sem változott. Ez az a műfaj, ahol az ember szabad teret enged a gondolatainak és az éppen aktuális véleményét megosztja az olvasókkal, akik a közzététel után azonnal véleményezhetik is az írást. És hát a vélemények bizony igen különbözőek, sokszínűek lehetnek, ha figyelembe vesszük kik is olvassák az adott blogot. Olyan emberek, akik valamilyen módon kapcsolódnak a blogoló személyéhez, kedvelik vagy utálják, de mindenesetre nem közömbösek iránta.

És mi késztetett most arra, hogy vasárnap délutánomból időt szakítsak kedvenc műfajom űzésére? A Jobbik elnökének, Vona Gábornak az írása, amely a héten megjelent Barikád hetilapban olvasható. A könnyebb megértés érdekében idéznék is a „Kortünet vagy kórtünet?” című írásából: „ Bizonyára sokszor hallottak már arról a közhelyről, hogy aki fiatalon nem radikális, az gazember, de aki még idős korára is radikális marad, az meg nem normális. Ennek ugye nagyjából az az üzenete, hogy radikálisnak lenni fiatalon csupán valamiféle kortünet, idősként pedig kórtünet. Eszerint az embernek előbb-utóbb be kell nőjön a feje lágya, fel kell hagyjon mindenféle naiv ábrándok kergetésével, és el kell fogadnia, hogy a világ olyan amilyen.” Talán furcsa egybeesés, de a héten másodszor találkozok ezzel a kijelentéssel. Még Vona Gábor írásának megjelenése előtt beszélgettem két nálam jóval idősebb, tapasztaltabb örök fideszes szavazóval, akikkel nem mellesleg elég jó kapcsolatban is állok. Az autószereléstől egy éles kanyarral átvitorláztunk a politikára, ahol is Orbán Viktor évértékelője és maga Orbán Viktor lett a téma. Ők elmondták, hogy megint milyen jó beszéd volt, és ismét bebizonyosodott számukra, hogy miniszterelnökünk mindent hibátlanul csinál. Bezzeg a jobbik! Bezzeg Vona Gábor, ugyanazt fújja, amit a szocik! ( Azért kértem, hogy ezt bővebben is fejtsék ki, mire gondolnak, nem igazán sikerült.) Észrevették ők is, hogy a témát kimerítették, ezért következett a mostanában szintén éles vitákat kiváltó Uniós tagságunk melletti(!) érvelésük, amelyben újfent szívesen vártam volna az EU számtalan előnyének felsorolását, de ezek megint csak elmaradtak. Én viszont örömmel említettem néhány dolgot, amely mindenképpen az Unióból való kilépés előnyei közé tartozik. Mivel a vitához innentől érdemben nem tudtak hozzászólni, jött a már említett megnyilvánulás: „ Fiatal még ez a gyerek, én is ilyen voltam, lázadó, radikális, majd benő az ő feje lágya is egyszer!”
Az igazság viszont az, hogy úgy érzem benőtt… Úgy érzem nem én állok rossz helyen, amikor a nemzetgazdasági miniszter kijelenti, hogy meg lehet élni 47.000 forintból, csatlakozik mellé Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselő, Miskolc alpolgármestere a maga több mint 1.700.000-es havi fizetésével. Nem én állhatok rossz helyen akkor sem, amikor városunk „büszkesége” Dr. Szűcs Lajos többedmagával az Azori-szigetekre ruccan ki közpénzből, miközben az általa irányított megyében  több ezer gyerek nem kap megfelelő és rendszeres étkeztetést. Szintén nem állhatok rossz helyen, amikor a helyi fidesz vezetője, nem mellesleg alpolgármester, az Ócsa város tulajdonát képező, az Ó-falu kellős közepén álló vályogházra  bontási engedélyt kér a képviselő-testület megkerülésével, vagy éppen fideszes összefogással, a kormányhivatal szemet hunyása mellett, a lakosság megkérdezése nélkül kommunális adót vezetnek be, miközben saját illetményüket és költségátalányukat maximalizálják.
Szóval úgy érzem, benőtt a fejem lágya, és úgy gondolom éppen ez az, ami miatt képes vagyok a vasárnap délutánomból időt áldozni arra, hogy mindezen gondolatomat másokkal is megosszam. Ha valakire még szintén ráhúzzák a „fiatal radikális vagy, de majd megváltozol” lepedőt, akkor gondoljon arra, hogy mennyi teendőnk van még, mennyit kell még dolgoznunk azon, hogy a tőlünk idősebbek feje lágya is benőjön mihamarabb… Na most indulok és pihenés gyanánt kiszórok pár „Hazai Pályát”…

5 megjegyzés:

  1. Nem vagyok egyetlen pártnak sem híve de ha már a Fidesz és a többi párt hibáit sorolod akkor ide vethetnéd a Jobbik néhány hibáját is.
    Pl: Jogtalan lakhatási támogatás,Magyar szigeten újságírót bántalmaznak és fenyegetnek.
    Ha már írsz légy igazságos.

    VálaszTörlés
  2. Szia! Például melyik jogtalan lakhatási támogatásra gondolsz? Ha Pörzsére és Nyikosra, akkor el tudom mondani neked, hogy nem jogtalanul vették fel a támogatást, hiszen az ügy kirobbantója a Blikk szándékosan összekeverte a tulajdon és a valós lakóhely fogalmát.
    Nyikos tulajdonában van egy 25 négyzetméteres romos budapesti lakás, a Pörzse nevén lévő lakásban pedig édesanyja lakik kislánykora óta. Nyikos, ha jól emlékszem Szentendrén lakik, Pörzse pedig Tahitótfalun, tehát onnan járnak be nap, mint nap. Így azt gondolom, jogosan vették fel a pénzt. Szemben azokkal a képviselőkkel, akik valós lakhelye Budapest és ideiglenes lakcímként bejelentkeznek egy vidéki településre. Na ez utóbbi tényleg kijátszása a törvénynek. Nyikos és Pörzse esetében egyértelműen ellenőrizhető, melyik a valós lakóhelyük, hol élnek családjukkal.

    Én ezt el is fogadom tőlük, annak ellenére, hogy még a Jobbikon belül is van, aki nem ad nekik igazat, ilyen Például Novák Előd és felesége Dúró Dóra. Persze ők könnyebb helyzetben vannak fővárosi lakással, hírből sem ismerik a lakhatási támogatást. Természetesen az örök szkeptikusoktól nem várom el, hogy az én véleményemnek adjanak igazat, de ettől még a tény tény marad, az Országgyűlés Hivatala is megerősítette: Nyikos és Pörzse jogosan vették fel a támogatást, ennek ellenére mindkét képviselő lemondott az összegről, figyelembe véve, hogy mekkora hírt kerítettek neki. Egyébként amit ebben a jobbik részéről hibának tartok, az az, hogy a nyilvánosság előtt fogalmaztak meg különböző álláspontokat. Ez csak a frakción belüli kérdés kellene, hogy legyen, a végső döntést nyilvánosságra hozni és kész. Nem pedig nyílt levelekkel és újságcikkekkel üzengetni egymásnak, mint ahogyan azt Pörzse és Novák Előd tette. Ez utóbbiban Elődnek adok igazat.

    Viszont a Pörzse és Nyikos nyilatkozata mellett nem hallottam a fideszes Kulcsár József és Vantar Gyula illetve a DK-s Baracskai József magyarázatát illetve lemondását az összegről…

    A Magyar Szigeten nem bántalmazott senki újságírót, pláne nem jobbikos képviselő. Fenyegetés szintén nem történt, hiszen eddig ezt egyetlen bíróság sem támasztotta alá. Az állítólag megfenyegetett újságíró a Hetek című lap (a Hit Gyülekezetének lapja) tollforgatója. (Nálam a megjelenése a Szigeten is provokáció egyértelműen.)
    Nem tudom, ez utóbbit tudtad-e..? Érdemes bekukkantanod a hetek.hu oldalra és néhány cikkbe belelapozva elgondolkodni, hogy milyen érzéseket vált ki belőled… Garantálom, hogy ezek után, ha valóban történt is volna fenyegetés, többet nem kérnéd számon miért…

    VálaszTörlés
  3. Nekem tetszik az eszmefuttatásod.

    VálaszTörlés
  4. Mint írtam is nem vagyok egyetlen pártnak sem híve, tehát nem is húzok egyik oldalra sem.De a magyarázkodás az tényleg működik minden oldalon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a tényeket írtam le neked, hogy mások magyarázkodnak-e nem tudom. Sajnos pont az a célja a jelenlegi kormány közeli illetve a bal oldali médiumoknak, hogy így gondold. Azt hihesd, hogy a jobbik sem különb másoknál. Ahhoz képest, hogy minden erejükkel a jobbik ellen mozgolódnak, ez elég gyenge teljesítmény. Szívesen látná a fidesz és az mszp is parlamenten kívül a jobbikot és ezért mindent meg is tesznek. Szerencsére a gondolkodó emberek el tudják dönteni, hogy ezekből a kreált ügyekből mi az igazság és mi nem.
      Az örök szkeptikus nem törődik a valós tényekkel és az újságokban olvasott vagy televízióban hallott híreket maradéktalanul elhiszi, sőt mintegy megerősítésként tekint rájuk, miszerint a saját hipotézise a helytálló: minden politikus csaló, minden párt hazug.

      Törlés